Dés László – Az éjféli járat (2018) Tom-Tom Records

Bár korábban szerzőként és hangszeres előadóként Dés László hatalmas ismertségre és népszerűségre tett szert, musicalek, filmzenék, dzsessz lemezek és nagy slágerek sora fűződik nevéhez, ám soha korábban előadói lemeze nem született. Az utóbbi években azonban történt valami. Kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdett. Énekelni kezdte az új és a már régóta ismert dalokat.

Az album dalait gondolatisággal, dalszöveggel többek között Müller Péter Sziámi, Bródy János, vagy Grecsó Krisztián töltötte meg, de természetesen hallhatunk Geszti Péter, Bereményi Géza, Nemes István vagy Parti Nagy Lajos szövegeket is.

Az Éjféli járat dalai az előadó, a dallam és a mondanivaló tökéletes harmóniájával válnak egésszé és simítják ki a lélek egy-egy puzzle darabkáját.

A dalok nagy része lassú és lírai, de igyekeztem néhány olyan szerzeménnyel is fűszerezni az albumot, amelyek lüktető tempójúak. Szerintem egy nagyon színes, változatos anyagot sikerült létrehoznunk, és bízom abban, hogy a hallgatók is így gondolják majd.” ~ Dés László

Dés László – ének, zongora, szopránszaxofon, billentyűk
Gyenge Lajos – dob
Horvát Kornél – ütőhangszerek
Dés András – bodrán
Boros Attila – basszusgitár
Sipeki Zoltán – gitár
Nádasi Veronika, Péter Barbara, Óvári Éva, Kontor Tamás, Szakonyi Milán – vokál

Tracklist:

01 – Az éjféli járat
02 – Szentiment
03 – A szél sodorta el
04 – Hova tűnt az a szerelem
05 – Van még idő
06 – Hóesés impromtu
07 – Hóesés
08 – Hosszú menet
09 – Szép mesék, rossz mesék
10 – Minden más
11 – Túlélem

Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), az eredeti feltöltésért!

https://tinyurl.com/y752tbgl

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 16

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Dés László – Az éjféli járat (2018) Tom-Tom Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 − kettő =

Password generation