Genesis – Selling England by the Pound (1973) Virgin Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat kettőszáznyolcvanadik (280) lemeze a brit Genesis együttes ötödik albuma.

Az album borítóján Betty Swanwick Az álom (The Dream) című festménye látható. Az eredeti festményen nem látható fűnyíró, ezt Swanwick az együttes kérsére adta hozzá, célzásként az I Know What I Like című dalra.

Ez az album volt az, amely már szinte tökélyre fejlesztette az addig is sikeresen alkalmazott art rock, azaz a hangzásában is már művészi, színházi elemekkel tűzdelt progresszív stílust, melyben nagy szerepe volt Peter Gabriel énekesnek. Ő nemcsak a hangjával tudja elérni, hogy egy-egy dalon belül, amelyek többsége történeteket mesél el, megjelentesse a szereplőket, hanem különleges, meghökkentő színpadi jelmezeivel is.

A dalszövegek zseniálisak, ami Gabriel témaérzékenységét illeti, és érdekesen keverednek benne a mindennapi életről szóló elemek mitológiai vonatkozásokkal. Talán külön is érdemes felhívni a figyelmet a Battle Of Epping Forest című tételre, amely szövegéhez az alapot egy újsághír szolgáltatta két gengszterbanda véres harcáról az East End birtoklásáért. Természetesen a Genesis csavar egyet a történeten, beleviszik a bandatagok mellé a járókelőket, a reklámokat, és sportstílusban közvetítenek a küzdő felek között. További érdekesség, hogy a More Fool Me című, akusztikus kíséretű dalt Phil Collins énekli egyedül: vajon ki gondolta volna még 1973-ban, hogy később ő lesz majd a csapat énekese és húzóembere, Gabriel távozása után.
Nagy kereskedelmi siker volt, a brit albumlistán a 3. helyig jutott, és 21 hétig maradt a listán. 1990-ben az Amerikai Egyesült Államokban aranylemez lett.

A számok:
1. Dancing with the Moonlit Knight (Tony Banks, Phil Collins, Peter Gabriel, Steve Hackett, Mike Rutherford) 8:04
2. I Know What I Like (In Your Wardrobe) (Banks, Collins, Gabriel, Hackett, Rutherford) 4:07
3. Firth of Fifth (Banks, Collins, Gabriel, Hackett, Rutherford) 9:35
4. More Fool Me (Banks, Collins, Gabriel, Hackett, Rutherford) 3:10

5. The Battle of Epping Forest (Banks, Collins, Gabriel, Hackett, Rutherford) 11:49
6. After the Ordeal (Banks, Collins, Gabriel, Hackett, Rutherford) 4:13
7. The Cinema Show (Banks, Collins, Gabriel, Hackett, Rutherford) 11:06
8. Aisle of Plenty (Banks, Collins, Gabriel, Hackett, Rutherfor) 1:32

A zenészek:
Peter Gabriel – ének, fuvola, oboa, ütőhangszerek
Phil Collins – dob, ütőhangszerek, háttérvokál, ének a More Fool Me-n
Tony Banks – háttérvokál, zongora, billentyűk, akusztikus gitár a The Cinema Show-n
Steve Hackett – gitár, háttérvokál az I Know What I Like-on
Mike Rutherford – basszusgitár, basszus pedálok, ritmusgitár, cselló a Dancing With The Moonlight Knight-on, elektromos szitár

https://tinyurl.com/y8jvnsug

0

Visits: 24

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt + tizenkilenc =

Password generation