
Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat kettőszázkilencvenedik (290) lemeze az amerikai Steely Dan második nagylemeze.
Walter Becker (1950-2017) és Donald Fagen (1948) diákként, 1972-ben alapította az együttest, amit William S. Burroughs Meztelen ebédjének megelevenedő dildójáról neveztek el Steely Dannek. A zenekar, amelyben Becker gitározott és vokálozott, Fagen volt az énekes és billentyűs (a többiek meg cserélődtek), a jazzes szoftpop – avagy a yacht rock – egyik legsikeresebb produkciója lett. Kifinomult, perfekcionista megszólalású dalaik ironikus, sőt, cinikus szövegekkel párosultak.
A Steely Dan 1972 és 1980 között hét albumot adott ki, köztük a legnagyobb sikert az 1977-es Aja aratta. Rendszeres szereplője a “minden idők legjobb lemezei” listáknak, és több mint 5 millió példányban kelt el. Az 1980-as Gaucho több mint egy éven keresztül készült, ezt pedig a legdrágább albumok között szokás emlegetni. A zenekar 1981-ben oszlott fel, Walter Becker többek között producerként tevékenykedett egy ideig; majd 1993-ban újra összebarátkozott az alapító páros. 2000-ben és 2003-ban jelentettek még meg egy-egy albumot, egyébként turnéztak.
A Steely Dan számos elismerést szerzett, többek között beiktatták őket a Rock And Roll Hall of Fame-be, és 40 milliónál több lemezt adtak el. Ugyanakkor a szoftpop / yacht-rock egy időben kritikailag inkább lenézett műfaj volt (lásd még az “igényes” jelző sajátos karrierjét). Ugyanakkor egy ideje már “rehabilitálták” a stílust. (recorder.blog.hu)
All tracks written by Walter Becker and Donald Fagen.
1. “Bodhisattva” 5:18
2. “Razor Boy” 3:11
3. “The Boston Rag” 5:40
4. “Your Gold Teeth” 7:02
5. “Show Biz Kids” 5:26
6. “My Old School” 5:48
7. “Pearl of the Quarter” 3:50
8. “King of the World” 5:04
A zenészek:
Donald Fagen – acoustic and electric pianos, synthesizer, lead and backing vocals
Walter Becker – electric bass, harmonica, backing vocals
Denny Dias – electric guitar, mixing
Jeff “Skunk” Baxter – electric and pedal steel guitars
Jim Hodder – drums, percussion, backing vocals
+
Ray Brown – string bass on “Razor Boy”
Ben Benay – acoustic guitar
Rick Derringer – slide guitar on “Show Biz Kids” (recorded at Caribou Ranch, Nederland, Colorado, courtesy of Columbia Records)
Victor Feldman – vibraphone, marimba, percussion
Ernie Watts, Johnny Rotella, Lanny Morgan, Bill Perkins – saxophones (6)
Sherlie Matthews (6), Myrna Matthews (6), Patricia Hall (6), David Palmer, James Rolleston, Michael Fennelly – backing vocals
https://tinyurl.com/y96oj5uu
Találatok: 4