Dominic Miller – Absinthe (2019) ECM Records

Dominic Miller

Dominic Miller (1960) gitáros bemutatkozása az ECM-nél először egy meditatív szólógitár albummal örvendeztette meg hallgatóit 2017-ben. Most egy új koronggal jelentkezett a művész, akit legtöbben Sting zenekarának állandó tagjaként ismerhetnek leginkább.
Szóló munkássága a német kiadó marketingjének köszönhetően került jobban előtérbe, és akik arra kíváncsiak, hogy vajon Sting után érdemes-e megkísérelni Millert önmagában vagy az új korongján saját tisztán instrumentális zenekarával meghallgatni, azoknak csak határozottan azt tudom felelni, hogy igen. Dallamközpontú, mégis magas minőségű és színvonalú muzsikát kapunk tőle minden alkalommal, könnyen hallgatható, szinte magukat énekeltető témákat, amelyek indíttatása mégis komplex, előadása pedig tartalmas.

Az Absinthe című albumot – ahogyan azt a kísérőfüzetből megtudjuk – a francia impresszionisták ihlették, és Miller már a választott címben is utalni kíván a néha erős alkoholos befolyásoltság alatt alkotó művészek tudatállapotára. Az nem derül ki egyértelműen, hogy vajon maga is hasonló módon komponált-e, de a szerzemények erősen illusztratív funkciója harmonikus összhangban áll az ihletettség forrásaival, amelyek maguk a festmények. Miller éppen az Art Institute of Chicagót említi meg forrásként, nyilván utalhatott volna számos más helyre is, ahol Renoir, Lautrec, Cézanne, Monet és Manet festményei fellelhetők, de a megjelölt múzeum tereiben valóban csodálatos hatást keltenek az impresszionista szobák, mint ahogyan az egész hely ötletes térbeli és a fényviszonyok szerinti tagoltsággal rendezi el az antikvitástól kezdve tematikus gyűjteményeit – Chagall üveggrafikája szenzációs.

A Miller által elképzelt erős másnaposságon kívül talán más oka is volt az irreális színekben gazdag ábrázolásoknak, persze festményeket sem sokkal egyszerűbb általában jellemezni, mint akár éppen azt a muzsikát, amellyel Miller ezen festők iránt érzett tiszteletét szeretné kifejezni. Mindenesetre semmit nem bízott a véletlenre, hogy sikerüljön ha nem is annyira a kor, de legalább a hely szellemét megidéznie, amelyben kulcs szerep jutott Santiago Arias tangóharmonika játékosnak. Az általa játszott melódiák, ívek nem közhelyesen sanzonszerűek, jól illeszkednek a Millerre jellemző akkordszólószerű játékhoz.

Miller, mint ahogyan Sting zenekarában is, sok bontott harmóniával játszik, szereti sokat ismételgetni a jól meghangszerelt frázisokat, amelyhez aztán viszonylag könnyen kapcsolódik Arias, hogy a többieknek inkább elsősorban csak a kísérőszerep jusson. Nincsenek nagy, jazz-es rázások vagy szólók, inkább a kamara szólamok dominálnak, amelyek egy térbelileg tagolt hangzóuniverzum egyik pontjáról a másikra vezetnek. A rendbe csak időnként szól közbe egy teljesen követhető ritmikus káosz a sztárvendégtől, Manu Katchétól dobokon.

Tétnélküli, lágy, pihenéshez vagy akár éppen egy romantikus vacsorához is kellemes muzsika, amelynek során csak egy kis abszint kortyolgatása vihet kiszámíthatatlan izgalmakat. (Németh Attila, ekultura,hu)

A számok:
1) Absinthe
2) Mixed Blessing
3) Verveine
4) La Petite Reine
5) Christiania
6) Étud
7) Bicycle
8) Ombu
9) Ténebres
10) Saint Vincent

A zenészek:
Dominic Miller – gitár
Santiago Arias – tangóharmonika
Mike Lindup – billentyűs hangszerek
Nicolas Fiszman – basszusgitár
Manu Katché – dobok

https://tinyurl.com/y545uomb

0

Visits: 7

Publication author

offline 4 nap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

2 × öt =

Password generation