Mark Knopfler – Privateering [2 CD] (2012) Mercury Records

Mark Knopfler

“Az gondolom, aki egy kicsit is vonzódik a gitárzenéhez, az sosem ment el Mark Knopfler és a Dire Straits muzsikája mellett, hiszen a hajkoronáját és fejpántját levető legendás zenész etalon a szakmában. Sajnos a Dire Straits legendás intézménye már bezárt, de hősünk szólóalbumai még mindig kellemes szórakozást nyújtanak számunkra.
Bevallom a Get Lucky című album rajtam úgy ment keresztül, mint egy pohár víz, de Knopfler új albuma, a Privateering már kellemesebb szórakozást nyújt. Azt azért be kell látni, a dupla album igazi rajongói lemez, így nem ezen album alapján fogja felfedezni a zsenit a fiatalság, de a nosztalgiázó harmincas-negyvenes korosztálynak tökéletes mulatság lehet. 
A dalok, ahogy a Knopfler-szólókon megszokhattuk, lassúak, melankolikusak, szinte az összes nóta merengős hangulatú. Knopfler pedig egyedi, “unott” énekével közvetíti az érzelmeket, úgy, ahogy csak ő tudja. Az ének eszköztára, ahogy megszokhattuk, most is minimalista, de a hangszerek nagyon jól aládolgoznak a hangulatnak, hiszen a zongora, a szájharmonika, a fúvós hangszerek, valamint a zömmel akusztikus gitár megteremti a blues / folk hangulatot. Az album hallgatása közben az volt az érzésem, hogy nem kifejezetten lett megszűrve a lemez anyaga, ami dal elkészült, az mind felkerült a két korongra, hadd kapjon több dalt a Knopfler-rajongótábor. Talán pont emiatt érezni azt, hogy vannak a lemezen holtpontok, aki nem rajongó, néha elveszítheti az érdeklődését, vagy 1-2 dalt unalmasnak találhat, ennek ellenére én legalább 5 dalt találtam, mely bármelyik Dire Straits album anyagára is felfért volna. Sőt, a Corned Beef City című dal igazi DS kópia, minden jó és rossz tulajdonságával.” (Interstellar Overdrive, b-oldal.blog.hu) 

CD1 
1. Redbud Tree 
2. Haul Away 
3. Don’t Forget Your Hat 
4. Privateering 
5. Miss You Blues 
6. Corned Beef City 
7. Go, Love 
8. Hot or What 
9. Yon Two Crows 
10. Seattle 

CD2 
11. Kingdom Of Gold 
12. Got To Have Something 
13. Radio City Serenade 
14. I Used To Could 
15. Gator Blood 
16. Bluebird 
17. Dream Of The Drowned Submariner 
18. Blood And Water 
19. Today Is Okay 
20. After The Bean Stalk 

A zenészek: 
Mark Knopfler – vocals, guitar 
Richard Bennett – guitars 
Guy Fletcher – keyboards, bass, string arrangements 
Glenn Worf – bass guitar, string bass 
Ian Thomas – drums 
John McCusker – violin, cittern, whistle 
Jim Cox– piano, organ 
Paul Franklin – pedal steel guitar 
Phil Cunningham – accordion 
Michael McGoldrick – flute, whistle, uilleann pipes 
Rupert Gregson-Williams – conducting strings 
Kim Wilson – harmonica 
Ruth Moody – vocals 
Chris Botti – trumpet 

https://tinyurl.com/y6kadsqz

0

Visits: 12

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Mark Knopfler – Privateering [2 CD] (2012) Mercury Records

” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 × 4 =

Password generation