Paár Julcsi – Hangoló: Kerekerdő (2019) Fonó Budai Zeneház

Paár Julcsi a szokásos énekesnői ténykedésén túl zeneterápiával is foglalkozik. A Fonónál most megjelent lemeze részben ilyen elemeket tartalmaz, valamint egy komplett zenés mesét, rengeteg magyar népzenével, újragondolt, illetve újrahangszerelt nótával. A kerettörténet, melynek ürügyén főhősünk (Jancsi) bejárja a kerek világot, egyike az élet legfontosabb és egyben legproblémásabb döntéseinek. A népzenei alapoknak köszönhetően nagyon sok dalt ismerősként üdvözölhetünk, ugyanis korábban ezeket különféle együttesek repertoárjában már hallhattunk – általában másként. Gyakorlatilag a hagyományok átmentésének vagyunk tanúi, amikor Paár Julcsi, a fiatalok, gyerekek vagy éppen felnőttek számára fogyaszthatóbb, illetve befogadhatóbb „modernizált” zenét rögzített a stúdióban.

Mivel aktív énekesnőként számos formációban vesz részt, úgy gondolom túl sokat nem kell a hangjáról áradozni (lásd Tárkány Művek, BazsevaDalindaMagyarVista Social ClubNana Vortex), mert az pont annyira tiszta, mint a népzene, mentes minden mesterkéltségtől, képes a különféle érzelmek közvetítésére, van benne erő és melegség – egyszóval ideális a mesélő/narrátor szerepére.

Tracklist:

01 – Tekereg
02 – Egyszer volt…
03 – János úr
04 – Úton
05 – Boszorkányos
06 – Vihar
07 – Kesergő
08 – Áj falusi csárda
09 – Hajnalodó
10 – A világ végén
11 – Pokolba’
12 – Hazafelé
13 – Boldogan éltek…

http://tiny.cc/rch0gz

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

2 × 2 =

Password generation