Tagoltan, mégis folytonosan áradó improvizációk sorára épülő ívek bontakoznak ki Keith Jarrett szóló zongorakoncertjein a kétezres évek elejétől. A 2016-os európai turnéjának első állomása Budapest volt – az utolsó pedig München –, ami a forró júliusban az elmúlás jegyében telő őszi estét varázsolt a Művészetek Palotája színpadára, egy borongós hangulatú művésszel, aki már akkor érezte, hogy karrierje hamarosan véget érhet.
Szerencsétlen véletlen, hogy éppen a mindannyiunk örömére megjelenő budapesti előadás kiadásával esnek egybe azok a szomorú hírek, amelyeket a művészről a New York Times újságírójával készített interjúban olvashatunk. Jarrett két sztrókot követően képtelen a bal kezével játszani, és ezért már nem lát rá több esélyt, hogy valaha ismét bárhol fellépjen – az utolsó ilyen alkalomra 2017. február 15-én, a Carnegie Hallban került sor.
Amennyire nehézkes volt az erőtől duzzadó nyári hangulatban ezt az előadást élőben befogadni, annyira tölti meg fényekkel a szürke őszt, és ad teljesen új értelmet a történteknek ez a koincidenseknek köszönhetően mintegy önbeteljesítő jóslatként megmutatkozó kiadvány. A kifinomult hangmérnöki munka és a hangversenyterem akusztikájának köszönhetően ugyanis gazdag hangszíneken szólal meg a Steinway & Sons zongora, az elkülönült szólamok polifonikus párbeszédének rétegelt dinamikai hatása egészen lenyűgöző. Igazi mestermunka, ahol az előadóterem eggyé válik az előadó testével, és nincsen szükség a szívben visszhangzó közönség zörejeire ahhoz, hogy (ismét) az előadás részének érezhessük magunkat.
Ez a szóló album az eddig valaha megjelent legjobbak egyike. Nem, nem azért, mert Budapesten történt, nem is feltétlen azért, ahogyan megtörtént, hanem mert most olyan minőségben és hangulatban halljuk Jarrettet játszani, amilyenben talán korábban még sosem. Jarrett szerint, tömören, ez az album: „The Gold Standard.” – Németh Attila (ekultura.hu)
Keith Jarrett – zongora
Tracklist:
CD1:
01 – Part I
02 – Part II
03 – Part III
04 – Part IV
CD2:
01 – Part V
02 – Part VI
03 – Part VII
04 – Part VIII
05 – Part IX
06 – Part X
07 – Part XI
08 – Part XII – Blues
09 – It’s A Lonesome Old Town
10 – Answer Me, My Love
https://zenekucko.com/kejabuco
Találatok: 6
Köszönöm szépen!
Nagyon szívesen. Jó zenehallgatást!
Talán a Jarrett-ről szóló rossz hírek hatása, talán a borongós őszi hangulaté, de engem nagyon megérintett ez a lemez. Meghallgatása után hosszú percekig nem tudtam megszólalni…
Jarrett rajongójaként különösen köszönöm a feltöltést! 🙂
Engem a Köln Concert óta nem fogott meg ennyire Jarrett. Külön élete vagy univerzális joga van ezeknek a hangoknak. Mintha azt mondaná az Isten: -Á, ma nincs kedvem belesimulni a mindenségbe.