Barbaro – Barbaro II. (1994) Szerzői kiadás

Az első Barbaro album zseniális volt. A második is az. Az első lemez küldetése az egykori Gépfolklór zenekar elhallgatott életművének összefoglalása lehetett. Aztán az élet úgy hozta, hogy a rendszerváltás nyugat felé nyitása, az elmaradt 40 évnyi nyugati kultúra azonnali beszippantása, a hazai értékektől elforduló hangulata a Barbaro első lemezét is a Gépfolklóréhoz hasonló sorsra juttatta… Szerencsére semmi nem vehette el a zenekar tagjainak kedvét a küldetésük folytatástól… A magán kiadású második lemez felvételeinek előkészítése 1992-ben kezdődött el. A Gépfolklórtól távolodó, saját kompozíciókat írtak rá, amikben erőteljesebben érezni a nyugati progresszív rock hatását. Ahogy közeledtek a rockzenéhez, úgy lett egyre kevesebb levegője a multihangszeres Parov Nikola-nak, ő a jazz-fúziós-népzene felöl érkezett és nem a rock felöl, ahová 1994-re tartott a Barbaro. Nikola kilépésével megszületett erre a lemezre egy teljesen új Barbaro világ, ami legalább olyan egyedi és értékes, mint a Gépfolklór volt a maga idejében… (passzio.hu)

Cziránku Sándor – gitár
Herpai Sándor – dob
Tzortzoglou Georgios – ének, ütőhangszerek
Zsoldos Tamás – basszusgitár

Tracklist:

01 – Varázsének / Magic Song
02 – Legyen a szép mindenkié / Beauty is for Everyone
03 – Primitív szerelem / Primitive Love
04 – Dermesztő derű / Frightening Joy
05 – Ez a világ olyan világ / This World
06 – Sámánének / Shaman Tune
07 – Guminéni / Gummy-Mummy
08 – Szabad vagyok / I’m Free
09 – Mélyrepülés / Flying Low
10 – Hét varázslatos hang / Seven Voices of Miracle

https://zenekucko.com/barba2

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 21

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Barbaro – Barbaro II. (1994) Szerzői kiadás” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenegy + tizenegy =

Password generation