Barbaro – Barbaro (1990) Hungaroton

1986 szilveszter éjszakáján egy házibuliban találkozott Herpai és Jorgosz: a jó hangulatra való tekintettel azonnal zenekart is alapítottak. Mivel a terv a mámor elszálltával is megmaradt, hamarosan összeállt a zenekar.

Első fellépésük 1987 nyarán a diósgyőri folk fesztiválon volt, ahol a szokatlan folk-rock hangzás nagy sikert aratott. Az első formáció nem volt túl hosszú életű. Először Ökrös Csaba, majd Lengyelfi Miklós vett búcsút a zenekartól, helyüket Parov Nikola és Zsoldos Tamás vette át. Ebben a felállásban készítette el első lemezét a zenekar, a népdalfeldolgozásokat tartalmazó album 1990-ben, a Hungaroton gondozásában jelent meg, címe: Barbaro. Nagyon nagy lemez volt, telis-tele olyan slágerekkel, mint az Ilju, a Kerek a szőlő, az Adjon az Isten, a Gyere ki, te gyöngyvirág és a többi; mindazokkal, mondhatni, amelyek a Barbaro “védjegyei”. De Cziránku hiába járatta csúcsra a keleti hangolású kétnyakú gitárját, Jorgoszból hiába dőltek az “ősdalok”, Magyarországot akkoriban elkerülte az a széljárás, amely tisztességes magasságba emelhette volna a Barbarót. Lényegében ez lett a vég. ’94-ben még összehoztak egy albumot (Barbaro II.), aztán szép lassacskán elcsendesedtek.

Cziránku Sándor – gitár
Herpai Sándor – dob
Parov Nikola – gadulka, kaval, szaxofon, billentyűsök
Tzortzoglou Georgios – ének, ütőhangszerek
Zsoldos Tamás – basszusgitár

Tracklist:

01 – Kerek a szőlő
02 – Haramia
03 – Bánat
04 – Kórus
05 – Elment az én rózsám
06 – Adjon az Isten
07 – Kesergés
08 – Gyere ki te
09 – Barbár tánc
10 – Hősi ének

https://zenekucko.com/barba90

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 19

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Barbaro – Barbaro (1990) Hungaroton” bejegyzéshez 7 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

16 + tizenhat =

Password generation