Babos – Egyszer volt (1998) Sony Music

Babos Gyula

(Budapest, 1949. június 26. – 2018. április 12.)

A magyar jazzélet egyik legismertebb gitárosa. Felesége Katona Klári énekesnő volt.  Más műfajokban is tevékenykedett. Pege Aladárral, Kovács Andornál, később a Kexben, 1972-74-ig a Rákfogóban, két évet pedig Kőszegi Imre zenekarában játszott.

Szakcsi Lakatos Bélával megalapította a Saturnust. Szerepelt Szabó Gáborral, Frank Zappával, James Moodyval, Zoller Attilával és Charles Tolliverrel.

Rendszeresen vezeti magyar pop-előadók kísérőzenekarait is. A nyolcvanas években főleg változó felállású együttesével (Trio Plus, BDSZ Collection), és zeneszerzőként, újabban régi partnereivel (Kőszegivel, Pegével és Tomsitscsal a Take 4-ban) dolgozott.

Harmadik szólólemeze, az 1998-as Egyszer volt… a Sony Columbia gondozásában látott napvilágot. Ezzel a lemezzel régi vágya vált valóra: a jazz, valamint a magyar és cigány folklór ötvözése saját zenei világával. Ez egyben új zenekara, a Babos Project Romani debütáló lemeze. Az együttes nemcsak Európában, hanem Angliában és az izraeli Red Sea Festiválon is nagy sikerrel mutatta be az anyagot.

Babos Gyula – gitár
Lattmann Béla – basszusgitár
Kunovits Katalin – ének
Oláh Tzumo Árpád – zongora
Dobi Matild – ének
Borlai Gergő – dob
Hárs Viktor – nagybőgő
Bihari Ernő – ütőhangszerek

Tracklist:

01 – Intro
02 – Nara-nannáy
03 – Gelem
04 – Trans-Sylvania
05 – Csillagok
06 – Három nap
07 – Romantic Gipsy Heart
08 – True Colours
09 – Mathild Song
10 – Mese fehéren feketén

https://zenekucko.com/babevo

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

1

Találatok: 91

Publication author

offline 2 nap

larryz

Avatar 278
Comments: 465Publics: 1817Registration: 25-09-2017

Babos – Egyszer volt (1998) Sony Music” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

16 + három =

Password generation