
Scott Joplin (1867-1917), a “Ragtime Királya” a magyar kiegyezés évében, 1867-ben született a texasi Lindenben egy szegény néger család hat gyermeke közül a másodikként. Rendkívüli zenei tehetsége hamar megmutatkozott, német származású zonoratanárától elsajátította a klasszikus zenei formák magas színvonalú ismeretét, majd a George Smith főiskolán zeneszerzést tanult.
Az 1880-as évek végétől kávézókban, mulatókban zongorázva kereste kenyerét. 1894-től saját zenekarával már előkelő klubokban muzsikáltak. 1911-ben New York-ba költözött, ahol két operáját is előadták, nem nagy sikerrel.
1917-ben hunyt el. Bár tevékenysége eredményeként a ragtime a klasszikus zene magasságába emelkedett, zenéje a jazz egyik előfutárjaként is számon tartott.
Joshua Rifkin, az 1944-ben New Yorkban született zongorista, karmester és zenetudós elsősorban a barokk zene, Bach szakértőjeként ismeretes. Bach kórusműveinek előadására vonatkozó elmélete a nyolcvanas években felkavarta a komolyzenei világ állóvizét.
Érdeklődése azonban kiterjed a ‘könnyűzene’ értékeire is. Nagy sikert aratott a Baroque Beatles Book címmel megjelent albuma, mely Beatles szerzemények szellemes barokk stílusú átiratait tartalmazza.
Bach művein csiszolt precíz zongoratudásával Joplin ragtime-jainak előadására zseniális játéktechnikát hozott létre.
01. Maple Leaf Rag (1899) (3:21)
02. The Entertainer (1903) (5:05)
03. The Ragtime Dance (1906) (3:18)
04. Gladiolus Rag (1907) (4:30)
05. Fig Leaf Rag (1908) (4:42)
06. Scott Joplin’s New Rag (1912) (3:12)
07. Euphonic Sounds – A Syncopated Novelty (1909) (3:58)
08. Elite Syncopations (1902) (3:02)
09. Bethena – A Concert Waltz (1905) (5:20)
10. Paragon Rag (1909) (3:50)
11. Solace – A Mexican Serenade (1909) (6:46)
12. Pine Apple Rag (1908) (3:31)
13. Weeping Willow (1903) (4:24)
14. The Cascades (1904) (3:10)
15. Country Club (1909) (4:58)
16. Stoptime Rag (1910) (2:56)
17. Magnetic Rag – Syncopations Classiques (1914) (5:14)
Joshua Rifkin – piano
https://zenekucko.com/03460
Találatok: 63