Tátrai Band – Különös álom (1997) Hungaroton-Gong

Az egykori Tátrai-Török duó „harmadik kereke”, Kovács Tamás basszusgitáros ötlete adta a végső lökést a Tátrai Band megalakításához. Az első formáció 1987-ben indult el, a Szerencsekerék című albummal. Az azóta elhunyt Vertig József énekessel felálló csapat azonban akkor még nem forrta ki magát, az „igazi” Tátrai Band létrejötte két évvel későbbre datálható. Az új fejezet akkor kezdődött a banda történetében, amikor Tátrai Tibor régi zenésztársát, Horváth Charlie-t megkérte, hogy amikor éppen Magyarországon jár, csináljanak valamit együtt. A zenekar felállása a következőképpen alakult: Horváth Charlie (ének), Kovács Tamás, (basszusgitár), Papp Tamás (dob), Pálvölgyi Géza (billentyű) és Tátrai Tibor, (gitár). 1989-ben jelent meg a banda Illúziók nélkül című albuma, amelynek lemezbemutató turnéját nem övezte túl nagy érdeklődés. A kezdeti sikertelenséget áttörés követte. A második korong, A küszöbön túl 1991-es felvétele közben Pálvölgyi Géza hozott még egy számot, amelyet fenntartással kezelt, mert „táncdalfesztiválosnak” tartott. A New York, New York aztán a lemez húzódala lett. A következő album, a Kísértés 1992-ben készült el, ezt követte egy válogatás 1993-ban (New York, New York), majd egy dupla lemez (Utazás az ismeretlenbe I., Utazás az ismeretlenbe II.). A zenekar – saját bevallása szerint – az 1995-ös Hold szerelme album tájékára forrta ki magát. Ebben az időben kezdett hangsúlyosabbá válni a két zeneszerző instrumentális irányultsága: elkészült az első instumentális album. Amikor a Hajnali szél című lemez készült, megszületett az első közös „elkalandozás” is Tátrai Tibortól és Pálvölgyi Gézától. Ez lett a Városi lebegés, az első lemez, amely megpróbált túllépni a hagyományos dalszerkezeten. A banda utolsó előtti albuma, a Különös álom 1997-ben jelent meg, majd 1999-ben a Mexicano jött ki utolsóként, párhuzamosan a Tátrai Tibor & Pálvölgyi Géza Csillagszél című újabb instrumentális lemezzel. A Tátrai Band tíz év csúcsra járatás után, „belefáradt” a koncertezésbe, elmúlt a kezdeti tűz. A zenekar tagjainak útja szétvált: Charlie szólókarrierbe kezdett és számos albumot készített: többek közt a Charlie Jazz, a Soul & Jazz Funky, Soul & Jazz és a Másképp ugyanúgy című lemezt. Pálvölgyi Géza saját zenekart alapított, ezenkívül reklám- és természetfilmekhez írt aláfestő, illetve főcím zenéket. A Valami Amerika I. és II. részében felcsendülő Lonely angels land és a Magányos csónak is az ő szerzeménye. Tátrai Tibor különböző felállásokkal muzsikált együtt, mint a Boom-Boom vagy a mai napig hobbizenekarként működő Magyar Atom Blues band, nemrégiben pedig létrehozta rhytmen blues-jazz zenekarát, a Tátrai Trendet.

 

Tracklist:

01 – Különös álom
02 – Repüljünk el messzire
03 – Hazafelé
04 – Az éjszaka szárnyain
05 – Papírhajó
06 – Szavak helyett
07 – Folyton csak utazom
08 – Veszélyes éjszaka
09 – Álmodj még
10 – Indulj dél felé
11 – Fekete és kék

https://tinyurl.com/ybt8wxpu

0

Visits: 25

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

12 + tizenkettő =

Password generation