Kormorán & Transylmania – A nemzet szolgálatában (2013) KG Stúdió

A Kormorán és a Transylmania zenekar közös albuma 2013-ból. A nemzet szolgálatában címet viselő album közösen készült, a tizenhárom dalból nyolcat az anyaországiak, ötöt az erdővidékikek jegyeznek.

A TransylMania és a Kormorán barátsága számos alkalommal fordult már termőre, az erdővidékiek számára példaképpé váltak a zenészként és emberként is kiváló Koltayék. A zenekar megálmodója, Cseresznyés Szilamér (Csönye) azt mondja, a kormoránosok is azt hangoztatják, mennyivel gazdagabbak lettek, mi mindent tanultak „testvéreiktől”, de szerinte – ha ez igaz is – csak töredéke annak, amit ők kaptak: profizmusra és elő­ze­nekarként nem kis ismertségre tettek szert, emellett pedig stúdiózási lehetőséget nyertek.

Cseresznyés szerint első lemezük, a Legyen úgy, mint régen volt a „rockosabb”, az El ne add az ősi házat érzelgősebb, a zenekar legnagyobb fejlődése a Mert tudnom kell…-en érhető tetten, a mostanit pedig már zeneileg kiforrottként lehet jellemezni. Ha néhány koncerttől eltekintünk, ez a lemez jelenti az együttes új tagjának, Máté Melindának a bemutatkozását is. A még középiskolás lányt többen ajánlották figyelmükbe, erdővidéki falunapok fellépésein látták is, elégedettek voltak vele, meghívták tehát néhány próbájukra.

A lemez érdekessége, hogy a zenekari tagok gyermekei – Cseresznyés Harmat, Cseresznyés Virág és Tókos Zonga – is szerepet kapnak. A kis kece lányom annyira ismert, annyian feldolgozták már, hogy a tagok először nem akarták vállalni. Csönye egy Snétberger Ferenc-, Richard Bona- és Paolo Vinaccia-felvétellel bizonyította, nem lerágott csont a népdal, majd hirtelen ötlettől vezérelve bevonták a lányokat is, akik alig néhány próbát követően már utaztak is Budapestre a felvételt elkészíteni.

Tracklist:

01 – Kormorán – Adj a magyarnak
02 – Kormorán – A nemzet szolgálatában
03 – Kormorán – Földvár felé félúton
04 – TransylMania – Hun Ima
05 – Kormorán – Jász Himnusz
06 – Kormorán – A Nap leánya
07 – TransylMania – Kis kece lányom
08 – Kormorán – Magyar katona éneke
09 – Kormorán – Platánok
10 – TransylMania – Régi magyar áldás
11 – TransylMania – Vizek
12 – Kormorán – Vagy ezt vagy semmi mást
13 – TransylMania – 10 év

Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), az eredeti feltöltésért!

https://tinyurl.com/yc3nh9xr

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Találatok: 5

Publication author

offline 1 nap

larryz

Avatar 240
Comments: 436Publics: 1797Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

5 × 5 =

Password generation